Kisvásárhely

Hely

Kisvásárhely
Hungary

Története:

Kisvásárhely a Marcal melletti vizenyős területek miatt nem tudott terjeszkedni, így mindig is apró településnek számított. Első említése 1382-ból való. A XVI. század során súlyos károk érték a községet, 1564-től török behódoltság alatt volt. 1635-re pedig már teljesen elnéptelenedett mintegy száz évre.
A későbbiekben nem alakult ki önálló faluközösség itt, se temploma, se tanítója nem volt. Iskolája csak 1925-ben alakult. A XX. század elejétől folyamatosan az elvándorlás jellemzi a települést, az itt élő pár család pedig továbbra is kizárólag mezőgazdasággal foglalkozik.

A település nevezetességei:

A település nevezetessége: a faluban egykor élt zsidó közösség emlékét őrző zsidó temetőt 2007-ben muszlimok és keresztények a zsidó hitközséggel közösen újították fel. Kék túra-útvonal. Testvérfalu: Székelymagyaros (Románia, Erdély, Hargita megye) A falu határában lévõ õstölgyes erdõ, Marcal patak
Faluközpontban lévõ harangláb, Szabadidõpark és autóspihenõ

Kiemelkedő rendezvények:

Idõsek napja, karácsonyi ünnepség