Sármelléki templom felújítása

Sármelléki templom felújítása
Sármelléki templom felújítása
Sármelléki templom felújítása
Sármelléki templom felújítása
Sármelléki templom felújítása

A templomot a falu lakói saját szorgalomból, fából és téglából építették 1745-ben Szent Sebestyén tiszteletére. A növekvő népesség számára azonban egyre inkább szűkösebbé vált, 1778-ban már az egész templom szilárd anyagú. Mai klasszicista formáját 1839-ben nyerte el.
A templom külső felújítása egy komplex fejlesztés része, hiszen 1996-ban a toronysisak, 1998-ban a templomtető, 2008-ban pedig a templom belső felújítására került sor.
A templom külső felújítását indokolta, hogy felázások miatt a vakolat elsalétromosodott, folyamatosan repedezett, lepörgött.
A felázások megszűntetése után, a levert vakolat helyére új került.
A templom színes ólomüveg ablakai előtt lévő védőüvegezés repedezett volt, ezért új külső védőablakok kerültek behelyezésre.
A párkányok bádoglemezelése elrozsdásodott, ezek cseréje és felújítása történt meg. A fejlesztés keretében a templom akadálymentesítésére és a templom melletti terület parkosítására is sor került.

A projekt alapadatai
Projekt címe: 
Sármelléki róm. kat. templom felújítása
Pályázó neve: 
Római Katolikus Plébánia
Támogatás összege (Ft): 
9.999.998 Ft
Projekt összköltsége (Ft): 
9.999.998 Ft
Támogatási arány (%): 
100 %
Projektzárás dátuma: 
2014. december 10
Projekt jellege: 
Infrastrukturális fejlesztés
Megvalósítás helyszíne(i): 
8391 Sármellék, Dózsa Gy. u .394.